Szoros mérkőzésen győzelem

A bajnokság 5. fordulójában hazai pályán fogadtuk az Edelény csapatát. Az ellenfelet ismerve nagyon nehéz mérkőzésre készültünk egész héten. Mindenképpen javítani akartunk az Emőd elleni mérkőzés után. A találkozó nem indult túl jól, hiszen Vámosi Róbertet sérülés miatt már az 5. percben cserélni kellett. Nem sokkal később egy szöglet után találtunk közelről a kapuba. Az első félidőben mindkét csapatnak volt lehetősége a gólszerzésre, de a vendégek nem találtak be. A folytatásban az Edelény tudott értékesíteni egy remek ziccert. Amire nem sokkal később Borók tudott válaszolni. Majd az ellenfél beadása kezet talál, így büntető után ismét egyenlíteni tudtak. Aztán a mérkőzés hajrájában a születésnapos Nagy Ádám egy beadás után fejelt a kapuba, amire már nem tudtak válaszolni a vendégek.

Mezőkeresztes VSE – Edelény-Borsodszer 3-2 (1-0)
Gól: Molnár M., Borók, Nagy Á.
Ifi: 2-5

Következő mérkőzés:
Gesztely – Mezőkeresztes VSE 2021.09.18. 16:00

A mérkőzés után Nagy Ádámot kértük meg, hogy ossza meg velünk gondolatait:

Hogyan láttad az Edelény elleni mérkőzést?

– Szerencsére most nem álmosan kezdtük a meccset, hanem úgy jöttünk ki az öltözőből, hogy itt most nincs kegyelem csak a győzelem az elfogadott a borzalmas emődi szereplés után. A meccsről azt tudom még elmondani, hogy kiegyenlített férfias küzdelem folyt az elejétől a lefújás pillanatáig, aminek a végén hála istennek mi örülhettünk.

Milyen érzés volt a születésnapodon győztes gólt szerezni?

– Felemelő érzés volt ez számomra, de úgy láttam, hogy a társaim velem együtt örülve hatalmas boldogsággal ugrottak a nyakamba, azt kell mondjam, ennél jobban nem is alakulhatott volna a születésnapom. Hála istennek ezt a harmadik félidőben meg is ünnepeltük rendesen nem csak a szülinapokat, mert rajtam kívül még pár ünnepelt volt a csapatban, hanem a fontos győzelmet is.

Mire számítasz a Gesztely elleni mérkőzésen?

– Egy erős ellenfélhez látogatunk, aki a tabellán előkelőbb helyen áll, mint mi de egy aktuális győzelemmel ez változhat és remélem változni is fog, hiszek a társaimban. Bízok benne, hogy a gesztelyi mérkőzésre is ezt az akarást, hajtást és mentalitást át tudjuk vinni és akkor egy szoros küzdelem végén győztesként ünnepelhetünk egy nagyot, be gyűjtve ezzel a három pontot, de ehhez mindenkire szükség lesz, úgyhogy hajrá Mezőkeresztes!